Fogyjunk együtt#2
Eltelt még egy hét és örömmel mondom nektek NEM LEHETETLEN.
Arra gondoltam, hogy a heti táplálékomnak most a teljes elkészítését megmutatom nektek.
06. 08. csütörtök (GABONA NAP) Szénhidrát
Reggeli: Gyümölcs
turmix
Tízórai: Gyümölcs
Ebéd: Paradicsomos pizza
Hozzávalók:
• 1 evőkanál natúr napraforgómag
• 5 db friss paradicsom
• 4 evőkanál pizzakrém
• őrölt bors
• 1 mokkáskanál szárított oregánó
• só
• olaj
• 100 g teljes kiőrlésű liszt
• 100 g finomliszt
Elkészítés:
A pizzatészta elkészítése. A sütőt 200 C fokra előmelegítjük. 100 g finomlisztet, 100 g teljes kiőrlésű lisztet, 1 db tojást, 1 evőkanál olajat, fél mokkáskanál sütőport, pici sót, 1 mokkáskanál szárított oregánot kb. 0,5 dl víz hozzáadásával alaposan összegyúrjuk, kb. 0,5 cm vastagságúra kinyújtjuk, olajjal kikent kerek pizzasütőbe terítjük, és 10-15 percre a forró sütőbe tesszük. Az idő leteltével alaposan megkenjük vízzel picit felhígított pizzakrémmel, majd 5 db friss felkarikázott paradicsommal megrakjuk, aztán frissen őrölt borssal, sóval ízesítjük és 1 evőkanál natúr napraforgómaggal meghintjük. 15-20 percre visszatesszük a meleg sütőbe. Cikkekre vágva tálaljuk.
Uzsonna: 1 kakaós csiga
Vacsora:U.A. mint az ebéd
06. 09. péntek (GYÜMÜLCS NAP)
Reggeli: Gyümölcs
turmix
Tízórai: Gyümölcs
Ebéd: Gyümölcs saláta + 1 szelet lenmagos pirítós
Uzsonna: Gyümölcs saláta + 1 szelet lenmagos pirítós
Vacsora:Gyümölcs saláta + 1 szelet lenmagos pirítós06.10. Szombat (PIHENŐ NAP)
Reggeli: Mézes
limonádé:3 dl vizet elkeverünk 2 evőkanál citromlével, majd hozzáadunk 1
mokkáskanál mézet és 1 evőkanál zabkorpát. Lassan kanalazva fogyasztjuk.
Tízórai: Mézes limonádé:3 dl
vizet elkeverünk 2 evőkanál citromlével, majd hozzáadunk 1 mokkáskanál mézet és
1 evőkanál zabkorpát. Lassan kanalazva
fogyasztjuk.
Ebéd: Mézes limonádé:3 dl vizet elkeverünk 2 evőkanál citromlével, majd hozzáadunk 1 mokkáskanál mézet és 1 evőkanál zabkorpát. Lassan kanalazva fogyasztjuk.
Uzsonna: Mézes limonádé:3 dl vizet elkeverünk 2 evőkanál citromlével, majd hozzáadunk 1 mokkáskanál mézet és 1 evőkanál zabkorpát. Lassan kanalazva fogyasztjuk.
Vacsora:Mézes limonádé:3 dl vizet elkeverünk 2 evőkanál citromlével, majd hozzáadunk 1 mokkáskanál mézet és 1 evőkanál zabkorpát. Lassan kanalazva fogyasztjuk.
06.11. Vasárnap (FEHÉRJE NAP)
Reggeli: Gyümölcs turmix
Tízórai: Gyümölcs
Ebéd:
Hozzávalók: "Sertés szűz ahogy anya készíti"
Sertés szűzérme 0,5 kg
bors
só
vaj, ha nincs megteszi, a margarin
olívaolaj
fél dl vörösbor
2ág kakukkfű
1ág rozmaring
fokhagymás-só
Elkészítés:
Szüzet sózzuk ,borsozzuk, felforrósítjuk a serpenyőben az olívaolajat és a vajat, kérget sütöttünk mindkét oldalára. Olívaolajas tepsibe helyezzük, hozzáadunk 0,5 dl vörösbort és a fűszereket, majd lefedve 190 fokon 20-25 percig pároljuk. Friss idénysalátával tálaljuk, amit meglocsolhatunk a maradék lével (mi pl. egy lila hagymás, uborkás, paradicsomos, Pannónia sajtos salival ettük - igen biza, sajt a salátába).
Uzsonna: Mozzarella - Paradicsom - Bazsalikom
Vacsora: U.A. mint az ebéd
06.12. Hétfő (ZÖLDSÉG NAP) Keményítő
Reggeli: Gyümölcs turmix
Tízórai: Gyümölcs
Ebéd: Lencsefőzelék olajon sült édes
hagymával
Hozzávalók:
1 csésze lencse
1 gerezd fokhagyma
1kk pirospaprika
só
liszt
1 nagy fej vöröshagyma
1 kis olaj
1 kk barnacukor (mert akkor is kell a és kész)
füstölt bürke (Marshall nagy örömére)
Elkészítés:
1. A lencsére annyi vizet öntök, hogy egy ujjnyira lepje. Felforralom, majd
leöntöm róla a vizet. Újra vizet öntök rá, majd miután felforrt ismét leöntöm
róla a vizet. Ez a procedúra azért szükséges, hogy ne változzunk
emberi biofegyverré, vagyis hogy ne fújjon fel minket a lencse.
2. Ezután harmadszor is felengedjük vízzel, de ekkor már belekerül a bürke,
valamint ízlés szerint sózzuk is. A lencsét hagyjuk, had főjön puhára.
3. Mikor kész a lencsénk, még a tűzön hagyjuk, és vele párhuzamosan elkészítjük
a rántást. Az olajat egy serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a szétnyomott
fokhagymát, megpirítjuk, hozzáadjuk a lisztet. Gyors kavargatással simára
keverjük. Miután ez kész lehúzzuk a tűzről és sűrű kevergetés mellett
hozzátesszük a pirospaprikát. Ez ugye (mint azt a borsó esetében is
leírtam) azért szükséges, hogy ne égjen le és keseredjen meg a paprika.
4. A kész rántást hozzákeverjük a lencséhez.
5. Az olajon sült édes hagymához nagy karikákra vágjuk a vöröshagymát, majd
beledobjuk a felforrósított olajba. Amikor elkezd fonnyadni hozzáadjuk az
1 evőkanál barnacukrot és 1-2 percig alacsony
lángon karamellizáljuk.
Emellett lehet bele tenni babérlevelet, szokás egy egész hagymával együtt
főzni.
Uzsonna: Karalábé rudak
Vacsora: U.A. mint az ebéd.06.13. Kedd (GABONA NAP) Szénhidrát
Reggeli: Gyümölcs
turmix
Tízórai: Gyümölcs
Ebéd: Pestós tészta zöld
salátával
Pestós tészta.: Bazsalikom, fokhagyma, olaj, salátamag keverék, citromlé mindezt össze turmixszoljuk és összekeverjük a kifőtt tésztával.
Uzsonna:
Vacsora: U. A. mint az ebéd.
06.14 Szerda (GYÜMÖLCS NAP)
Reggeli: Gyümölcs
turmix
Tízórai: Gyümölcs
Ebéd: Gyümölcs saláta + 1 szelet lenmagos pirítós
(nem kötelező én szénhidrát csökkentettet)
Uzsonna: Gyümölcs saláta + 1 szelet lenmagos pirítós
Vacsora:Gyümölcs saláta + 1 szelet lenmagos pirítós
Puszi,
Iringó